Blog

Az előző részekben láttuk, hogy Makó János egyik legfontosabb genetikával kapcsolatos kijelentése – miszerint az „európai nagy fehér kutyák” nem állnak rokonsági kapcsolatban a kuvasszal és a komondorral – nem vezethető le azokból a kutatásokból, amelyek vélhetően állítása alapjául szolgáltak. Sőt, az újabb genomikai vizsgálatok ennél lényegesen összetettebb képet rajzolnak a jószágőrző kutyapopulációk történeti kapcsolatairól, és több eredményük éppen az ellenkező irányba mutat.

Maradt azonban még két figyelemre méltó következtetés: a komondor állítólagos 400–500 éves elkülönülése, valamint az, amit a genetikai eredmények alapján a kuvasz és a komondor keleti eredetéről olvashatunk. Nézzük meg, mennyire állják ki ezek ugyanazt a forráskritikai és módszertani próbát, amelyet vizsgabiztosunk másokon olyan következetesen számon kér.

A 400–500 éves komondor: forrás nélküli kronológia

A kritikus vizsgabiztos egy 2024-es genetikai tanulmány ismertetését felvezető facebook bejegyzésében ezt is közölte:

„A kuvasz típusa korábban alakult ki, míg a komondor feltehetően csak az elmúlt 400–500 év során különült el az őstípustól. Amit a magyar történeti források is megerősítenek.”

Alapvetően nem az a probléma, hogy egy Facebook-bejegyzésben nem közöl részletes tudományos apparátust. Az viszont már igen, hogy egy szokatlanul konkrét kronológiai állítást a „modern genetikai és történeti kutatások” eredményeként mutat be, majd meg nem nevezett magyar történeti források megerősítésére hivatkozik.

A „feltehetően” szó ugyan bizonytalanságot jelez, de nem oldja fel a problémát. A kritikus által említett, illetve állításainak lehetséges forrásaként feltételezhető genetikai tanulmányok közül ugyanis egyikből sem vezethetők le a fenti kijelentések. 

• Parker és munkatársai 2017-ben a modern kutyafajták genetikai kapcsolatait, migrációját, hibridizációját és haplotípus-megosztását vizsgálták.
  
  
• Talenti és munkatársai 2018-ban az olasz és más európai kutyafajták populációgenetikai kapcsolatait és haplotípus-megosztását vizsgálták, különös tekintettel a történeti állatmozgatások hatására.
  
  
• Bergström és munkatársai 2020-ban őskori kutyapopulációk történetét vizsgálták.
  
  
• Coutinho-Lima és munkatársai 2024-es tanulmánya 36 jószágőrző kutyafajta 304 egyedének genetikai adatait vetette össze további mai és ősi kutyák adataival, és többféle származási hátteret, valamint kiterjedt génáramlást mutatott ki.

Egyik tanulmány sem közölt a komondor kialakulására vagy valamely őstípustól való elkülönülésére vonatkozó 400–500 éves becslést, és egyik sem állított fel időrendi sorrendet a kuvasz és a komondor típusának kialakulása között. Ráadásul a következő mondat már azt állítja, hogy ezt a magyar történeti források is megerősítik – anélkül, hogy akár egyet is megnevezne.

A kritikus emellett azt sem tisztázza, mit jelent itt a „különülés”: a jellegzetes külső megjelenés kialakulását, a típus első fennmaradt történeti leírását, az elkülönített tenyésztés kezdetét vagy a populációgenetikai szétválást. Ezek időpontja nem szükségképpen esik egybe. Egy típus első ismert leírásának időpontja pedig önmagában nem azonos annak kialakulási időpontjával.

A 400–500 éves időhatár tehát a megnevezett genetikai kutatásokból nem vezethető le, a hivatkozott »magyar történeti források« megnevezése nélkül pedig az sem ellenőrizhető, hogy mire alapozza ezt a konkrét időhatárt. Jelen formájában ezért az állítás még feltételezésként sincs alátámasztva.

Hipotézist természetesen lehet megfogalmazni; ha azonban valaki ezt modern genetikai kutatásokra vezeti vissza, sőt történeti források által megerősítettnek nevezi, akkor legalább azt meg kellene mutatnia, hogy mely kutatási eredményekből és mely forrásokból vezette le.

Ez megint olyan módszertani követelmény, amelyet a kritikus másokon rendszeresen számon kér.

Genetikai modellből származástörténet

A vizsgabiztos fent említett Facebook-bejegyzésben így vezeti be a 2024-es genetikai tanulmány ismertetését:

„A modern genetikai és történeti kutatások alapján sem a kuvasz, sem a komondor nem vezethető vissza egyszerűen valamiféle keleti eredetre: genetikailag sokkal inkább a nyugat- és közép-európai kutyapopulációkhoz állnak közel.”

Majd a tanulmány eredményeit bemutató blogbejegyzésében így fogalmaz:

„A kuvasz mai, törzskönyvezett állományaiban ez az iráni vagy tágabb értelemben vett nyugat-ázsiai keveredési komponens elhanyagolható, illetve egyes modellekben teljesen hiányzik. Ez arra utal, hogy a fajta modern genetikai állománya elsősorban a nyugat- és közép-európai kutyapopulációkhoz kötődik, és nem támasztja alá azt a korábban gyakran ismételt elképzelést, amely szerint a kuvasz közvetlenül valamely történeti korban keletről vagy Belső-Ázsiából érkezett volna a Kárpát-medencébe.”

Az, hogy a tanulmány nem támasztja alá a kuvasz egyszerű, közvetlen keleti származásának elképzelését, önmagában még nem hibás megállapítás. A probléma az, hogy a kritikus nem teszi hozzá: a vizsgálat a keleti eredet valamennyi lehetséges történeti formáját nem is cáfolta. Megfogalmazása ezért azt sugallja – vagy legalábbis könnyen azt a benyomást keltheti –, hogy a kuvasz és a komondor keleti származtatása lényegében elvethető.

Ezt mutatja, hogy a bejegyzése nyomán valaki azzal fordult hozzám: mit szólok ahhoz, hogy a genetikai kutatás megcáfolta a keleti eredetelméletet?

Nem cáfolta meg.

Érdemes itt visszatérni a kritikus egyik korábban idézett hozzászólására:

„A kuvasz legközelebbi rokona kr.e 4700 körül élt Németországban.”

Ebben az egyetlen mondatban két külön tévedés is van. A tanulmány nem azt állapította meg, hogy ez a németországi kutya a kuvasz „legközelebbi rokona”, hanem azt, hogy a vizsgált mai kuvaszok genetikai összetétele megfelelően modellezhető az általa képviselt genetikai háttérrel. Ráadásul a tanulmány nem Kr. e. 4700 körüli, hanem mintegy 4700 évvel ezelőtt élt németországi kutyáról beszél – vagyis a kritikus közel kétezer évvel tolta vissza a lelet korát.

A genetikai modellezés leegyszerűsítve azt vizsgálja, hogy a mai kuvasz genetikai mintázata előállítható-e a rendelkezésre álló ősi minták által képviselt genetikai hátterekből, illetve azok keverékéből. Olyan ez, mintha egy adott színű festéket próbálnánk kikeverni néhány előttünk lévő festékből. Ha az egyikből vagy több szín keverékéből sikerül ugyanazt az árnyalatot előállítani, az még nem jelenti azt, hogy az eredeti festék valóban ezekből a konkrét dobozokból származott – csak azt, hogy ezekkel jól reprodukálható. Ugyanígy attól, hogy a kuvasz genetikai mintázata jól modellezhető egy 4700 éves németországi kutya genetikai hátterével, ez a kutya még nem lesz a kuvasz „legközelebbi rokona”.

Vagyis egy populációgenetikai modellből „legközelebbi rokon” lett, a 4700 évvel ezelőttből pedig Kr. e. 4700.

A fentiekben és az előző részekben bemutatott többi mellényúlással együtt mindez már-már a korabeli szovjet propaganda valóságtartalmát kifigurázó klasszikus jereváni rádiós viccet idézi:

– Igaz-e, hogy Moszkvában a Lenin téren Volvókat osztogatnak?

– A hír igaz – közli a jereváni rádió –, azzal az apró korrekcióval, hogy nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem a Lenin téren, hanem a Moszkva téren, nem Volvókat, hanem Volgákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.

Abból, hogy a tanulmány modelljében nem volt szükség rézkori iráni eredetű forrás bevonására a vizsgált mai kuvaszminták genetikai összetételének megfelelő leírásához, nem következik, hogy:

• a kuvasz valamennyi történeti őse mindig Közép-Európában élt;
  
  
• kizárhatók az ún. népvándorlás korában Ázsiából Kárpát-medencébe érkezett, a magyarság etnogenezisét formáló népességekhez, illetve azok kutyáihoz fűződő lehetséges kapcsolatok;
  
  
• a 4700 éves németországi kutya a kuvasz közvetlen őse volt;
  
  
• a mai kuvasz genomjának szükségképpen meg kellett őriznie minden korábbi vándorlás és keveredés felismerhető genetikai nyomát.

Bár a vizsgabiztos a felsorolt következtetések többségét ilyen formában nem állította – a 4700 éves németországi kutyát viszont kifejezetten a kuvasz „legközelebbi rokonának” nevezte –, a genetikai eredmények ilyen keretezése nyomán többen ilyen félreértésekkel kerestek meg.

A kutyapopulációk története ugyanis nem egyszerű, változatlan leszármazási vonalakból áll. Bergström és munkatársai 2020-as paleogenetikai vizsgálata – melyet maga a kritikus is említ – is azt mutatta, hogy a későbbi keveredés, génáramlás, populációcsere és más demográfiai folyamatok jelentősen átalakíthatják vagy elfedhetik a korábbi genetikai mintázatokat.

A 2024-es tanulmány szerzői minderre külön is felhívják a figyelmet: a helyi keveredés elfedheti egy régebbi közös eredet jelét, a genetikai háttér nagyarányú lecserélődése pedig akár el is törölheti annak felismerhető nyomát. Példaként az amerikai kontinens őshonos kutyaállományait említik, amelyek genetikai hátterét az európai kutyák beáramlása a földrajzi felfedezéseket követően nagyrészt felváltotta.

Egy korábbi genetikai hozzájárulás tehát az évszázadok során ismételt keveredéssel felhígulhat, genetikai sodródás vagy palacknyakhatások következtében megritkulhat vagy eltűnhet, újabb populációk beáramlásával háttérbe szorulhat, a modern fajtásítás és tenyésztői szelekció során pedig az aránya tovább módosulhat. Ezért abból, hogy a vizsgált mai kuvaszok genetikai összetételének modellezéséhez nem volt szükség számottevő iráni eredetű összetevő feltételezésére, nem következik, hogy történeti elődeik között semmilyen keleti eredetű kutya nem lehetett.

A vizsgálat tehát az egyszerű, közvetlen és lényegében változatlan keleti leszármazást nem támasztja alá. Azt azonban nem zárja ki, hogy korábban keleti eredetű hozzájárulás is jelen lehetett, amely később felhígult, átalakult vagy eltűnt. Mindez természetesen azt sem bizonyítja, hogy ilyen hozzájárulás ténylegesen jelen volt. Egy ilyen történeti kapcsolat pozitív igazolásához megfelelő korú és földrajzi eredetű ősi kutyagenomokra volna szükség.

A tanulmányok által feltárt mechanizmusok összeegyeztethetők a könyvem modelljével

Talenti és munkatársai 2018-as, Janeš és munkatársai 2021-es, valamint a 2024-es Coutinho-Lima-tanulmány által feltárt általános populációtörténeti mintázatok alaplogikájukban összeegyeztethetők a könyvem „Újragondolt származáselmélet” című fejezetének alapgondolataival. Mindhárom vizsgálat olyan képet rajzol, amelyben a pásztorkutya-populációk nem egymástól teljesen elszigetelt, változatlan vonalakként jelennek meg, hanem történetük során különböző mértékű keveredés és génáramlás alakíthatta őket.

A könyvben azt a lehetőséget vázoltam fel, hogy a Kárpát-medence pásztorkutya-állományának alapját egy régebbi, már a „népvándorlás” kora előtt jelen lévő, helyben vagy tágabb értelemben Közép-Európában kialakult kutyapopuláció adhatta. Ehhez keveredhettek a „népvándorlás” korában több hullámban keletről érkező népességek kutyái.

A 10–11. századi köznépi népesség anyai leszármazási vonalait vizsgáló Maár és munkatársai (2021) arra jutottak, hogy a vizsgált köznép többsége valószínűleg helyi Kárpát-medencei populációkat képviselt, amelyek keveredtek a keletről érkező csoportokkal. A vizsgálat ugyan csak az anyai vonalakról szolgáltat adatot, eredménye azonban jól illeszkedik ahhoz a képhez, hogy a bevándorló csoportok egy már jelentős helyi népességhez érkeztek. Ha a helyi népesség összességében számbelileg nagyobb volt az érkező csoportoknál, és a kutyatartás gyakorisága nem különbözött szélsőségesen, akkor ésszerűen feltételezhető – bár ez az emberi genetikai adatokból nem bizonyítható –, hogy az érkező kutyák is egy már létező, nagyobb helyi kutyapopulációba olvadhattak be.

Egy ilyen folyamat során a helyi genetikai háttér meghatározó maradhatott, miközben az egymást követően érkező populációk kisebb-nagyobb genetikai hozzájárulásai is beépülhettek.

A későbbi évszázadokban ezt a hipotetikus kárpát-medencei kutyaállományt tovább alakíthatták a germán, szláv, balkáni és más népességmozgásokkal érkező kutyák, a környező területek állományaival való rendszeres érintkezés, valamint a juh- és marhakereskedelemhez kapcsolódó kutyamozgások. A fent ismertetett keveredési, génáramlási és populációcsere-folyamatok alapján nem volna meglepő, ha egy korábbi keleti eredetű hozzájárulás aránya ennek során jelentősen csökkent volna, vagy felismerhető nyoma részben el is tűnt volna.

Az említett genetikai kutatások ezt a konkrét kárpát-medencei történeti folyamatot természetesen nem bizonyították, mert nem ezt a modellt vizsgálták. Eredményeik azonban azt mutatják, hogy a könyvemben is vitatott, a kinológiában évtizedek óta uralkodó elképzelés, amely szerint a kuvaszt és a komondort évszázadokon át egymástól és más pásztorkutya-populációktól teljesen elkülönülten, változatlan „tiszta vérű” állományként tenyésztették, a genetikai eredmények fényében ma már aligha tekinthető tudományosan megalapozott modellnek. A tanulmányok által feltárt populációtörténeti mintázat ugyanakkor kifejezetten összeegyeztethető azzal a könyvemben felvázolt modellel, amely szerint a kárpát-medencei pásztorkutya-populáció több forrásból alakulhatott ki, és története során ismételten keveredhetett más kutyaállományokkal.

Négy hivatkozásból három telitalálat – csak nem a tárgyban

A helyzet különös iróniája, hogy a kritikus vizsgabiztos korábban azt állította könyvemről: „tele van téves hivatkozásokkal”.

A 151 hivatkozásból végül háromnál derült ki, hogy valódi pontatlanság történt. Fontos azonban megjegyezni, hogy mindhárom forrás valós, és valóban azt tartalmazta, amire a könyvben hivatkoztam, amint ezt az első blogbejegyzésemben bemutattam. Bibliográfiai hiba történt, nem hamis vagy nem létező forrás felhasználása.

Ehhez képest a vizsgabiztos fent említett cikke végén négy hivatkozást adott meg, amelyek közül három nem ahhoz a kutatáshoz vezet, amelyre a szövegében hivatkozik. Itt nem puszta bibliográfiai pontatlanságról van szó: a három link tartalmilag teljesen más témájú tanulmányokra vezet. Semmi közük a témához…:

https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2589004224016213

https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC7693797/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/27359365/

https://www.science.org/doi/10.1126/science.aay5012

• az egyik az isztriai rövidszőrű kopó genomikai jellemzéséről szól;
  
  
• a másik a növénybetegségek evolúciós ökológiájáról;
  
  
• a harmadik pedig 929 emberi genom genetikai változatosságát és populációtörténetét elemzi.

Ezen a ponton már az sem lett volna különösebben meglepő, ha a negyedik hivatkozás a Dömötör WC-tartály beüzemelési útmutatójára vezet.

Három hibás hivatkozás önmagában emberi tévedés volna. Bárkivel előfordulhat (legyünk nagyvonalúak: még akár a négyből három is…).

Nem azért kínos, mert hibázott.

Azért kínos, mert korábban részben éppen a máson számon kért hivatkozási pontosságból igyekezett felépíteni szakmai fölényét, miközben ő arányaiban nagyságrenddel nagyobb, ráadásul tartalmilag is súlyosabb hibát követett el.

Bizonyítványosztás

A vizsgabiztos vitastílusának központi eleme a szakmai fölény demonstrálására irányuló visszatérő törekvés. Szerinte mások nem olvasnak eleget, nem ismerik a forrásokat, vagy hiányosan, szelektíven és pontatlanul használják azokat; nem ismerik a módszertant, nemzeti romantikához ragaszkodnak, elméleteiket tényként kezelik stb.

Ehhez képest – amint e sorozatban láttuk – saját érvelésében biztosan azonosítható, hogy:

• félreérti Hegedűs Csaba állítását, majd erre építve minősíti őt és az interjú szakmai színvonalát;
  
  
• a kunok történetével kapcsolatban fölényeskedő hangnemben oktat ki másokat, miközben maga téved a dunántúli kun szállásterületek kérdésében;
  
  
• a félreértésre történt figyelmeztetés után sem javítja a bejegyzését;
  
  
• egy eltérő történeti és ökológiai helyzetből vett példával érvel egy másik történeti helyzet ellen (ld. amerikai cowboyok);
  
  
• határozott genetikai kijelentést tesz forrásmegjelölés nélkül, miközben másokon éppen a források és a tudományos alátámasztás hiányát kéri számon;
  
  
• nem tisztázza, mely fajtákra vonatkozik az „európai nagy fehér kutyák” kategória;
  
  
• nem tisztázza, mit ért „rokonsági kapcsolat” alatt, holott a közös származás, genetikai közelség, génáramlás és haplotípus-megosztás nem ugyanaz;
  
  
• kategorikus „nem állnak rokonsági kapcsolatban” kijelentése nincs összhangban a bemutatott genetikai eredményekkel (ld. Janeš 2021; Coutinho-Lima 2024);
  
  
• a Coutinho-Lima-tanulmány ismertetéséből éppen annak egyik központi következtetése marad ki, hogy a történeti állatvándorlások a pásztorkutya-populációk közötti kiterjedt génáramlással függnek össze;
  
  
• forrás nélkül közöl egy 400–500 éves időhatárt a komondor „őstípustól” való elkülönülésére;
  
  
• alátámasztás nélkül állítja, hogy a kuvasz típusa korábban alakult ki;
  
  
• meg nem nevezett „magyar történeti forrásokra” hivatkozik e konkrét kronológiai állítás megerősítéseként;
  
  
• nem tisztázza, mit jelent az „elkülönülés”: küllemi típus kialakulását, első történeti leírást, elkülönített tenyésztést vagy populációgenetikai szétválást;
  
  
• egy populációgenetikai modell eredményéből „legközelebbi rokont” csinál (a 4700 évvel ezelőtt élt németországi kutya);
  
  
• egy 4700 évvel ezelőtt élt kutyát Kr. e. 4700 környékére helyez, vagyis közel kétezer évet téved;
  
  
• a modern kuvasz genetikai összetételére vonatkozó eredményeket a keleti eredet tágabb kérdésének olyan keretében mutatja be, amely nem teszi világossá a vizsgálat következtetéseinek határait, és ezzel félreértésekre ad okot (ld. a hozzám érkezett kérdést a keleti eredet cáfolatáról);
  
  
• négy megadott tudományos hivatkozásából három teljesen más témájú tanulmányhoz vezet.

Mindezek mellett több olyan további módszertani probléma is erősen valószínűsíthető, amelyet azonban csak feltételesen fogalmazhatunk meg, mert a kritikus nem tette egyértelművé sem azt, kire céloz, sem azt, hogy egyes kijelentéseit pontosan mely forrásokra alapozza:

• amennyiben – mint a körülmények erősen valószínűsítik – a könyvemre célzott, kiforgatta annak állításait és szalmabábérvelést alkalmazott (ld. „türkmén komondor”);
  
  
• amennyiben a „nem állnak rokonsági kapcsolatban” kijelentését Talenti és munkatársai 2018-as tanulmányára alapozta – amit elsősorban a „no genetic connection” szövegi egyezése valószínűsít –, a tanulmány eredményét jóval általánosabbá tette annál, mint amit az ténylegesen kimutatott;
  
  
• ugyanezen feltételezés mellett még a tanulmányban ténylegesen összehasonlított fajtákra sem indokolt az általános „nem rokonok” ítélet, mert a vizsgálat egy meghatározott módszerrel és küszöbértékkel a jelentős haplotípus-megosztást vizsgálta;
  
  
• ugyanezen feltételezés mellett figyelmen kívül hagyta Talenti egyik - saját korábbi érvelésével ellentétes irányba mutató - fontos következtetését, miszerint a jószágmozgatásokkal együtt mozgó pásztorkutyák találkozásai keveredést és génáramlást közvetíthettek;
  
  
• ha pedig a „nem rokonok” kijelentését Wieczorek 1996-os munkájára alapozta, abból sem vezethető le sem a komondorra, sem valamennyi „európai nagy fehér pásztorkutyára” vonatkozó kategorikus ítélet.
   

Mindezek tükrében – látva, hogy saját követőit a jereváni rádió szintjén „edukálja” – ízlelgessük még egy kicsit az alábbi mondatát:

„Úgy tűnik, az információs társadalom legnagyobb vívmánya nem a tudás terjedése, hanem a tévedések magabiztosabb előadása lett…”

Úgy tűnik, ebben az egyben igaza van. Nem elégedett meg azonban az elméleti megállapítással: saját bejegyzéseivel rögtön példázta is.

Ilyen az, amikor „a hóhért akasztják”. A legszebb az egészben, hogy ezt a helyzetet ő maga teremtette meg: nem egyetlen véletlen ballépés lett önkényesen kiragadva és felnagyítva, hanem egy hetek-hónapok óta következetesen ismétlődő gyakorlat és az abból kirajzolódó mintázat vált láthatóvá. Csak fel kellett kapcsolni a villanyt.

Nagy András

Jelen írás genetikai vonatkozásait Dr. Molnár Marcell egyetemi docens (MATE Állattenyésztési Tudományok Intézet, Kaposvári Campus) és Ujhelyi Tamás (MATE Vadgazdalkodasi és Természetvédelmi Intézet, Vadbiologiai és Vadgazdalkodasi Tanszék cimzetes egyetemi docense) szakmai szempontból ellenőrizte.

Felhasznált források és szakirodalom:

Tudományos tanulmányok:

Bergström, Anders – Frantz, Laurent – Schmidt, Ryan – et al. (2020): Origins and genetic legacy of prehistoric dogs. Science, 370(6516), 557–564. DOI: 10.1126/science.aba9572. 
https://doi.org/10.1126/science.aba9572

Coutinho-Lima, Diogo – Dreger, Dayna L. – Doadrio, Ignacio – Parker, Heidi G. – Ghanavi, Hamid R. – Frantz, Laurent – Larson, Greger – Ostrander, Elaine A. – Godinho, Raquel (2024): Multiple ancestries and shared gene flow among modern livestock guarding dogs. iScience, 27(8), 110396. DOI: 10.1016/j.isci.2024.110396. 
https://doi.org/10.1016/j.isci.2024.110396

Maár, Kitti – Varga, Gergely I. B. – Kovács, Bence – Schütz, Oszkár – Maróti, Zoltán – Kalmár, Tibor – Nyerki, Emil – Nagy, István – Latinovics, Dóra – Tihanyi, Balázs – Marcsik, Antónia – Pálfi, György – Bernert, Zsolt – Gallina, Zsolt – Varga, Sándor – Költő, László – Raskó, István – Török, Tibor – Neparáczki, Endre (2021): Maternal Lineages from 10–11th Century Commoner Cemeteries of the Carpathian Basin. Genes, 12(3), 460. DOI: 10.3390/genes12030460. 
https://doi.org/10.3390/genes12030460

Parker, Heidi G. – Dreger, Dayna L. – Rimbault, Maud – Davis, Brian W. – Mullen, Alexandra B. – Carpintero-Ramirez, Gretchen – Ostrander, Elaine A. (2017): Genomic Analyses Reveal the Influence of Geographic Origin, Migration, and Hybridization on Modern Dog Breed Development. Cell Reports, 19(4), 697–708. DOI: 10.1016/j.celrep.2017.03.079. 
https://doi.org/10.1016/j.celrep.2017.03.079

Talenti, Andrea – Dreger, Dayna L. – Frattini, Stefano – Polli, Michele – Marelli, Stefano – Harris, Alexander C. – Liotta, Luigi – Cocco, Raffaella – Hogan, Andrew N. – Bigi, Daniele – Caniglia, Romolo – Parker, Heidi G. – Pagnacco, Giulio – Ostrander, Elaine A. – Crepaldi, Paola (2018): Studies of modern Italian dog populations reveal multiple patterns for domestic breed evolution. Ecology and Evolution, 8(5), 2911–2925. DOI: 10.1002/ece3.3842. 
https://doi.org/10.1002/ece3.3842

Online források:
Makó János: Facebook-bejegyzés a kuvasz és a komondor genetikai eredetének kérdéséről.
https://www.facebook.com/janos.mako.144/posts/pfbid0oiSvyrCPHx3QLdcaZnhpe2QnQD5GeNAuyeWibfUxA9xcQbE2Kh3bYRvcqbW9YvXJl

Makó János: A kuvasz és a komondor származásának nyugati és keleti eredetéről szóló blogbejegyzés.
https://ko-fi.com/post/A-kuvasz-es-a-komondor-szarmazasanak-nyugati-es-ke-E7Q523SM9Q

Egyéb források
Nagy András (2026): HOGYAN TOVÁBB KOMONDOR? Kiút a modern ebtenyésztés zsákutcájából. Magánkiadás. ISBN 978-615-02-6961-0.