Amikor a hóhért akasztják – 3. rész: Ahol a genetika már mást mutat
Az előző részben odáig jutottunk, hogy a két, forrásként valószínűsíthető korábbi genetikai munkából nem vezethető le Makó Jánosnak az a kategorikus kijelentése, hogy az „európai nagy fehér kutyák” nem állnak rokonsági kapcsolatban a kuvasszal és a komondorral. A történet azonban itt válik igazán érdekessé. Az újabb, nagyobb felbontású genomikai kutatások között ugyanis találunk olyan eredményeket is, amelyek kifejezetten az ellenkező irányba mutatnak.
Janeš és munkatársai 2021-es vizsgálatának teljes összevont adatállománya 107 403 autoszomális genetikai változatot tartalmazott; az egyes elemzésekhez ebből a módszer követelményeinek megfelelő részhalmazokat használtak. A STRUCTURE-elemzés például 22 220 marker alapján készült.
A kutatók kiszámították az egyes fajták közötti genetikai differenciálódást mérő (F_{ST}) értékeket. Minél kisebb ez az érték, annál kisebb genetikai elkülönülést mutat egymástól a két vizsgált populáció az alkalmazott mutató szerint. Egy-egy szám önmagában természetesen keveset mond; az eredmények az ugyanabban a vizsgálatban, ugyanazzal a módszerrel összehasonlított fajtapárok tükrében válnak igazán beszédessé.
Vagyis a vizsgálatban szereplő valamennyi fajta közül éppen a pireneusi hegyikutya mutatta a legkisebb genetikai differenciálódást a kuvasszal. A maremmano-abruzzesével mért 0,12-es érték is lényegesen kisebb volt annál, amit számos más kutyafajtával összevetve kaptak.
A tanulmány egy másik elemzése ugyancsak figyelemre méltó eredményt adott. A kutatók a populációk genetikai összetételét vizsgálva a jószágőrző fajták többségénél – köztük a kuvasznál, a pireneusi hegyikutyánál és a maremmano-abruzzesénél – kevert genetikai mintázatot találtak. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy az egyedek genetikai állománya nem egyetlen, az elemzés által elkülönített genetikai komponenshez kapcsolódott, hanem több ilyen komponens különböző arányban jelent meg bennük. A szerzők ezt a jószágőrző kutyapopulációk közötti géncserével is összefüggésbe hozzák.
Ezek az eredmények természetesen nem bizonyítják, hogy a kuvasz és a pireneusi vagy maremmano-abruzzese között egy meghatározott történeti időpontban közvetlen keresztezés történt. Azt viszont világosan mutatják, hogy genetikai kapcsolatuk nem írható le értelmesen azzal a kategorikus kijelentéssel, hogy egyszerűen „nem állnak rokonsági kapcsolatban”.
A pireneusi hegyikutya eredménye pedig egy másik okból is különösen érdekes.
Emlékezzünk vissza az első részben idézett 1915-ös Buzzi-idézetre, ahol a kuvaszról ezt írta:
„De még a pyraenei pásztorok vére is csörgedez benne.”
Buzzi ezt azzal magyarázta, hogy a Magyarországra behozott nyájakkal pásztorkutyák is érkeztek, amelyek itt maradtak és a helyi kutyaállománnyal keveredtek.
Buzzi több mint százéves közlése természetesen nem genetikai bizonyíték, és a 2021-es genomikai vizsgálat sem igazolja az általa feltételezett konkrét történeti eseménysort. Annál figyelemreméltóbb azonban az egybeesés: miközben Buzzi 1915-ben többek között kifejezetten a kuvasz és a pireneusi pásztorkutyák történeti keveredéséről is írt, több mint egy évszázaddal később, modern genomikai adatok alapján éppen a pireneusi hegyikutya mutatta a kuvaszhoz a legkisebb genetikai differenciálódást a vizsgálatban összehasonlított fajták közül.
Buzzi történeti közlése, a korabeli küllemi párhuzam és a modern genetikai eredmény három különböző forrástípusból származó adatként kerül egymás mellé. A következtetés határait természetesen nem szabad túllépni – ezek például nem jelentenek közvetlen bizonyítékot Buzzi állítására –, azt azonban már nehéz fenntartani mellettük, hogy a kuvasz és a nyugati nagy fehér jószágőrzők között egyszerűen nincs "rokoni kapcsolat".
Janeš és munkatársai eredményei tehát közvetlen genomikai adatot szolgáltatnak a kuvasz és egyes nyugati pásztorkutyafajták genetikai közelségére. Az eredeti kérdés tágabb történeti hátterét pedig különösen érdekes megvilágításba helyezi a 2024-ben az iScience folyóiratban megjelent, Multiple ancestries and shared gene flow among modern livestock guarding dogs című genetikai tanulmány. Pontosan az a tanulmány, amellyel maga a kritikus is részletesen foglalkozik egyik blogbejegyzésében.
A kutatók 304, összesen 36 jószágőrző kutyafajtához tartozó egyed genomszintű adatait vetették össze további 2183 mai és 22 ősi kutya genetikai adataival. A kuvaszt is magában foglaló vizsgálat azt mutatta ki, hogy a ma jószágőrző pásztorkutyafajtákként számon tartott kutyaállományok nem egymástól teljesen elszigetelt populációkként fejlődtek: megosztott származási elemeket hordoznak, és történetük során kiterjedt génáramlás zajlott közöttük.
A szerzők ezt kifejezetten a történeti állatvándorlásokkal hozzák összefüggésbe. A transzhumálás és más jószágmozgatások során a kutyák együtt mozogtak az állatokkal, így különböző vidékek kutyapopulációi között a génáramlás közvetítőivé válhattak.
Ahogy a tanulmány összefoglalójában fogalmaznak:
“Our findings reveal shared ancestry and extensive gene flow among modern LGD breeds which we attribute to historical livestock migrations.”
„Eredményeink megosztott származást és kiterjedt génáramlást tártak fel a modern pásztorkutyafajták között, amit a haszonállatok történeti mozgatása következményének tekintünk.”
Éppen ezt az általános történeti mechanizmust utasította el – de minimum vitatta – a kritikus néhány nappal azelőtt a magyar és a nyugati pásztorkutyák viszonyában, hogy ugyanezt a 2024-es tanulmányt ismertette, amikor az amerikai cowboyok példájával és az állítólagos forráshiánnyal érvelt. Arra sem hivatkozhat, hogy ekkor még nem ismerte a tanulmányt: már ebben a vitában is említi az abban szereplő, 4700 évvel ezelőtt élt németországi kutyát. Lehet-e véletlen, hogy éppen e tanulmány egyik fő megállapítását – a kiterjedt génáramlás és a történeti állatvándorlások összefüggését – „felejtette el” közölni későbbi ismertetőjében, amely saját korábbi érvelésével ellentétes irányba mutatott?
Nehéz ezt puszta figyelmetlenséggel magyarázni. Aki egy tanulmány eredményeit részletesen ismerteti, aligha kerülheti el annak egyik központi következtetését. Az ismertetés így objektíve szelektív képet ad a tanulmányról; az pedig, hogy éppen a korábbi állításának ellentmondó központi következtetés marad ki belőle, megalapozottan veti fel a tendenciózus forráskezelés, sőt a szándékos elhallgatás gyanúját is. Főleg annak fényében, hogy – mint azt az előző részben láttuk – ha a »nem rokonok« kijelentését valóban Talenti és munkatársai 2018-as munkájára alapozta, akkor annak is éppen a jószágmozgatásokhoz kapcsolódó génáramlásra vonatkozó fontos következtetését mulasztotta el megemlíteni. Ez azért különösen pikáns, mert néhány hete még éppen ő vádaskodott szelektív forráshasználattal. Megint a bagoly mondta…
A tanulmányok eredményei alapján tehát nem állja meg a helyét az az egyszerű, kategorikus kijelentés, hogy: „Az európai nagy fehér kutyák a genetikai vizsgálatok alapján nem állnak rokonsági kapcsolatban a kuvasszal és a komondorral.”
Ezzel tehát a „nem rokonok” kategorikus állítását körbejártuk. Nemcsak azt láttuk, hogy a vélhető forrásokból ez az ítélet nem vezethető le, hanem azt is, hogy újabb genomikai vizsgálatok ennél jóval összetettebb képet rajzolnak, az ellenkező irányba mutatnak: genetikai közelséget, megosztott származási elemeket és történeti génáramlást.
De vizsgabiztosunk téves következtetései itt még nem érnek véget. A következő részben megnézzük, mi a probléma a keleti eredetre és az őstípustól való elkülönülésre vonatkozó következtetéseivel. És ha már ennyit beszéltünk a források pontos használatáról, a végére e téren is marad egy kisebb meglepetés…
Folytatás következik…
Nagy András
Jelen írás genetikai vonatkozásait Dr. Molnár Marcell egyetemi docens (MATE Állattenyésztési Tudományok Intézet, Kaposvári Campus) és Ujhelyi Tamás (MATE Vadgazdalkodasi és Természetvédelmi Intézet, Vadbiologiai és Vadgazdalkodasi Tanszék cimzetes egyetemi docense) szakmai szempontból ellenőrizte.
Felhasznált források és szakirodalom:
Tudományos tanulmányok:
Coutinho-Lima, Diogo – Dreger, Dayna L. – Doadrio, Ignacio – Parker, Heidi G. – Ghanavi, Hamid R. – Frantz, Laurent – Larson, Greger – Ostrander, Elaine A. – Godinho, Raquel (2024): Multiple ancestries and shared gene flow among modern livestock guarding dogs. iScience, 27(8), 110396. DOI: 10.1016/j.isci.2024.110396.
https://doi.org/10.1016/j.isci.2024.110396
Janeš, Mateja – Zorc, Minja – Ferenčaković, Maja – Curik, Ino – Dovč, Peter – Cubric-Curik, Vlatka (2021): Genomic Characterization of the Three Balkan Livestock Guardian Dogs. Sustainability, 13(4), 2289. DOI: 10.3390/su13042289.
https://doi.org/10.3390/su13042289
Talenti, Andrea – Dreger, Dayna L. – Frattini, Stefano – Polli, Michele – Marelli, Stefano – Harris, Alexander C. – Liotta, Luigi – Cocco, Raffaella – Hogan, Andrew N. – Bigi, Daniele – Caniglia, Romolo – Parker, Heidi G. – Pagnacco, Giulio – Ostrander, Elaine A. – Crepaldi, Paola (2018): Studies of modern Italian dog populations reveal multiple patterns for domestic breed evolution. Ecology and Evolution, 8(5), 2911–2925. DOI: 10.1002/ece3.3842.
https://doi.org/10.1002/ece3.3842
Történeti és szakirodalmi források:
Buzzi Géza Félix (1915): A magyar juhász- vagy pásztorebek! A Természet, XI. évfolyam, 7. szám, 79–83.
Monostori Károly (1909): Ebtenyésztés. Franklin-Társulat, Budapest.
Raitsits Emil (1924): A Magyar Kutyák. Centrum Rt., Budapest.
Egyéb források:
Nagy András (2026): HOGYAN TOVÁBB KOMONDOR? Kiút a modern ebtenyésztés zsákutcájából. Magánkiadás. ISBN 978-615-02-6961-0.
Vissza
